Előre bocsátom, hogy sajna én is nagyon szeretem az édességet. Mindíg is szerettem, gyerekként kövér is voltam.

Vannak erről nagyon kellemetlen emlékeim.

Régóta próbálom, próbálgatom magam megfelelő korlátok közé szorítani az édesség, a fagyi, sütike, az édes finomságok területén.

Több, kevesebb sikerrel. A lekvár készítés területén engem már a nagyon kevés cukor irányába fordított.

Néha újra és újra elolvasom, hogy figyelmeztessem magam.

Én, személy szerint köszönöm Benda Juditnak, hogy megírta ezt a cikket, ami a Magyar Nemzetben jelent meg még 2003-ban.

Elég sok mindent ismertem, ami a cukorral kapcsolatos, de ez a cikk nagyon mellbe vágott.

Hosszú, de mindenképpen ajánlom, hogy olvasd végig! Meggyőződésem hogy utána kicsit másképp fogod látni a "cukor kérdést".

Cukorblues

Gasztronómia

BENDA JUDIT

2003. december 6., szombat 01:00

Az ősi civilizációkban úgy vélték, minden testi nyavalya oka az, amit eszünk. Ahogy annak idején fogalmaztak: a test és a lélek nem független egymástól.

Cukorfogyasztásban a világelsők közé tartozunk. Száz évvel ezelőtt mindössze évi két kilogrammot és a második világháború előtt is csak tíz kilogrammot fogyasztottunk - mára ez a mennyiség hatvan kilogrammra emelkedett.
Noha a cukor köztudottan tönkreteszi a fogazatot, az allergiáktól a skizofréniáig, a gyomorfekélytől a szívinfarktusig számos betegség kialakulásában ludas, mégis szinte minden élelmiszerünk tartalmaz belőle több-kevesebbet. Az üdítőitalok éppúgy, mint a gyümölcsjoghurtok, a felvágottak, a ketchup, a mustár, a konzervek és a készételek túlnyomó többsége.
A cukor kultúránk szerves részévé vált. Ajándékba vagy jutalmul mindig valami édeset veszünk és viszünk.
Merthogy szeretjük az édeset, hiszen az anyatej is édes - bár csak nagyon kis mértékben -, és a gyümölcsök, sőt a zöldségek egy része is. Ezek a természetes édességek azonban alapvetően különböznek a gyári termékektől.
Bár a cukor alapanyaga, a cukorrépa vagy a cukornád természetes eredetű, a végtermék mesterséges lesz.
A növényben az ásványi sók, nyomelemek, vitaminok szép számmal megtalálhatók, ám a cukor már 99,9 százalékban kizárólag a szacharóz nevű molekulát tartalmazza.
Cukor ilyen töménységben a természetben nem fordul elő. Hiánytáplálék az, csakúgy, mint más civilizációs élelmiszereink: a finomított liszt, a finomított zsírok, olajok és így tovább. A cukorból hiányzó létfontosságú anyagok természetesen hiányoznak szervezetünknek is.
Sok ezer évig a méz volt a kizárólagos édesítőszer. Lehetett persze ízesíteni szárított és friss gyümölcsökkel, édesgyökérrel, sütőtökkel, de valódi édesítőszerként csak a méz létezett. Amelyből persze nem lehetett hatvan kilót megenni egy évben.

A fogszuvasodás pedig ismeretlen volt, mint ahogy a fogínysorvadás, a szabálytalan fogsor is, sőt a szívinfarktus, az érelmeszesedés, az allergiák, a cukorbetegség, az elhízás, a vesekő, az epekő, a hiperaktivitás, a migrén, a porckorongsérv, a székrekedés és az összes többi civilizációs betegségünk is.

Azok a statisztikai adatok, amelyek szerint elődeink átlagéletkora jóval a miénk alatt maradt, óvatosan kezelendők, hiszen a városi lakosság rossz higiénés körülményei miatt, amelyek a csatornázatlanságból és a rossz lakásviszonyokból adódtak, gyakran pusztítottak járványok, és magas volt a csecsemőhalandóság. A vidékiek körében azonban, bár többnyire szerényen éltek, ezek a problémák ismeretlenek voltak.

"Az ókori keleti anatómiai rajzok nemcsak az akupunktúra meridiánjait tüntetik fel, hanem a nálunk anyajegynek nevezett barna foltokat is, amelyek a születéskor vagy később jelennek meg a bőrön - írja William Dufty Cukorblues című könyvében. - Anyajegy egy férfi jobb szeme alatt, illetve egy nő bal szeme alatt bajt jelzett, mégpedig betegség okozta halált.
Amikor ezeket a rajzokat sok ezer évvel ezelőtt megszerkesztették, a természetes halál - vagyis az, hogy elszenderedünk, és nem ébredünk fel többé - az elhalálozás nyilvánvaló, szokásos módját jelentette."
Hogy ma szinte kizárólag betegségekben halunk meg, abban nagy szerepe van a cukornak.
A cukornád trópusi növény, valószínűleg Indiából származik. Az ókor népei nem ismerték a cukrot, nem tudták a cukornád édes nedvéből kivonni a szállítható, tárolható kristálycukrot. A cukornád édes levét itták, amely nem állt el, hanem megerjedt. Időszámításunk után 600 körül a perzsa birodalomban sikerült először ezt a levet besűríteni, majd finomítani, amely ezáltal szállíthatóvá vált, és kereskedni lehetett vele. A cukor azonban még évszázadokon keresztül gyógyszernek számított, és csak a leggazdagabbak számára volt elérhető.
A cukor a perzsa birodalom hanyatlása után átkerült az iszlám világba, majd a keresztes lovagok közvetítésével lassan Európa is rákapott. Mivel azonban a cukornád trópusi növény, ez nem ment olyan könnyen. A kizárólag a trópusokon termő cukornádat a forró éghajlathoz szokott négerekkel volt a legegyszerűbb és legolcsóbb termeltetni. A portugál, a spanyol, majd a brit birodalom felemelkedésében és gazdagságában jelentős szerepet játszott a cukorból származó busás jövedelem.
Noel Deerr brit történész írja: "Nem túlzás azt állítani, hogy a rabszolga-kereskedelem során húszmillió afrikai pusztult el, s kétharmaduk a cukor miatt." A tizennyolcadik században, amikor már Anglia volt a világ cukoriparának központja, egy angol úriember, Sir Dalby Thomas a következőképpen vélekedett erről: "A cukor többet tett Anglia jólétéért, dicsőségéért és nagyságáért, mint bármely más áru, beleértve a gyapjút is."
A kor másik neves politikai nagysága szerint ugyanakkor "rabszolgák nélkül a nyugat-indiai szigetek elképzelhetetlenek, éppen ezért soha nem fog megszűnni a rabszolga-kereskedelem". "A négerkereskedelem és természetes következményei joggal tekinthetők az ország gazdagságát és tengeri hatalmát szavatoló kimeríthetetlen forrásnak" - idézi Dufty a Cukorbluesban a brit birodalom újabb oszlopos tagját.
Míg Európa más birodalmaiban a cukor az évszázadok alatt gyógyszerből borsos árú luxuscikké lett, addig a brit szigeteken a tizennyolcadik század elején húszmillió font cukrot fogyasztottak, a tizenkilencedik század elején pedig már százhatvanmilliót.
Ekkor azonban Bonaparte Napóleon megelégelte Franciaország függőségét a brit cukoripartól. Kezdeményezésére többéves kísérletezés után sikerült cukorrépából is előállítani cukrot, amelyet a cukornáddal ellentétben mérsékelt éghajlaton is lehetett termeszteni. Ezzel lehetővé vált Európa tengerekkel és trópusi gyarmatokkal nem rendelkező népei számára is a cukor bőséges élvezete.
A civilizációtól valamilyen okból elzárt népeknél ismeretlen a fogszuvasodás, írja Weston Price amerikai fogorvos a múlt század harmincas-negyvenes éveiben. Régészeti ásatások szerint 50 ezer éves koponyákban épen és egészségesen megmaradtak a kőkorszaki ember fogai, ami jelzi, hogy fogunk eredetileg szervezetünk legstabilabb része.
Ugyanakkor a mai gyermekek foga már három-négy éves korukban romlani kezd. A fogszuvasodás elsőrendű oka a civilizáció, a finomított táplálék - állapítja meg Price, miután Alaszkától a Tűzföldig bejárta a világot, és olyan népeket keresett fel, amelyekhez még nem ért el a civilizáció, mindenekelőtt a civilizációs táplálék. Amint e településeken megjelent az első bolt, megépítették az utakat, és hajójáratokat indítottak, a fogszuvasodás ugyanolyan mértékű lett, mint a nyugati civilizáció többi részén.
A cukor belülről gyengíti a fogat, azután kívülről teszi tönkre. A cukorfogyasztás következtében romlik a fogban a folyadékáramlás. A szájban lévő milliárdnyi mikroorganizmus számára a cukor eleség, amelyet anyagcseréjük során rendkívül agresszív savvá alakítanak át. Ez a sav azután megtámadja a fogakat, és ásványi sókat old ki belőlük.
Se fogmosás, se fluorozás nem segít. A fogmosás során a száj természetes flórájához tartozó baktériumoktól próbálunk megszabadulni, a fluorozással az ivóvízbe, a sóba vagy fogkrémbe kevert fluortól várjuk el a fogszuvasodás csökkenését. Azonban egyik sem segít, hisz a baktériumoknak a szánkban a helyük, a fluor pedig közismert méreg, amelyről eddig egyetlen hitelt érdemlő vizsgálatnak sem sikerült bebizonyítania, hogy megakadályozza a fogszuvasodást.
Néhány hónappal ezelőtt Bázel városa látta be, hogy évtizedeken át folytatott és propagált ivóvíz-fluorozási programja semmilyen kézzelfogható javulást nem hozott a fogszuvasodás terén, ezért azonnali hatállyal beszüntették ezt a kétes értékű "megelőző" egészségügyi kezelést.
Az ivóvíz fluorozása során ugyanis nemhogy csökkene, hanem nő a szuvas fogak száma, ugyanakkor a fluor számos mellékhatásával is számolnia kell a lakosságnak, mint például a rák előfordulásának gyakoribbá válása és a dental fluorozis, a fogak elszíneződése.
Fogszuvasodás ellen csak a cukorfogyasztásról való lemondás segít. Az 1976-ban a német kormány által kiadott táplálkozási jelentésben ez a következőképpen szerepel: "Cukor nélkül nincs fogszuvasodás." "Az ötmillió német iskolás gyermek fogain évente 15 millió lyuk keletkezik. (...) Félrevezető szépítés lenne elhallgatni, hogy a pusztulás a cukorfogyasztás közvetlen következménye."

Meglehetősen perverz ötlet rágógumit ajánlani a fogszuvasodás gátolására, a fog tisztítására. A rágógumi tucatnyi adalékanyagot tartalmaz, amelyek egy része természetesen bekerül fogyasztójuk szervezetébe is.
Ezek az adalékanyagok ártalmatlannak semmiképpen sem mondhatók, így a dolog némiképpen arra a helyzetre emlékeztet, amikor az ördögöt Belzebúbbal próbálják kiűzni.
Az akceleráció okain máig vitatkozik a tudomány. Magasak vagyunk, és egyre magasabbra növünk. Nagy Károlyt annak idején nemcsak emberi nagysága miatt nevezték nagynak, hanem mert magas is volt: százhetven centiméteres.
A középkori lovagi páncélokba ma legfeljebb 10-12 éves, vékonyka gyermekek férnének bele, és ükapáink házaiba sem tudunk bemenni anélkül, hogy be ne vernénk fejünket a szemöldökfába.
Katase japán kutató tíz éven át negyven dolgozójával vizsgálta többek között azt a kérdést, hogy milyen hatással van a cukor a fiatal, fejlődésben lévő szervezetre. A kísérleti állatoknak a napi hagyományos táplálék mellé mindennap bizonyos mennyiségű cukrot adtak, majd néhány hónap elteltével megvizsgálták a változásokat. Az állatokon minden esetben a csontozat beteges elváltozását figyelték meg, a csontok puhákká, hajlíthatókká váltak, porózusak lettek, spontán törések fordultak elő. A csöves csontok megnyúltak.
Katase professzor tudni szerette volna, mekkora az a cukormennyiség, amelyet a gyerekek még károsodás nélkül elfogyaszthatnak - ha ugyanolyan érzékenyek, mint a kísérleti állatok. Egy húsz kilogrammos, ötéves gyermek ezek szerint napi hat gramm cukrot, azaz egy teáskanálnyit nassolhat el büntetlenül.
"Ha tényleg le akarják győzni az észak-vietnamiakat, dobjanak le rájuk egy katonai kantint - idéz William Dufty egy japán filozófust 1965-ben. - A cukor, a csokoládé és a Coca-Cola hamarabb elpusztítja őket, mint akármelyik bomba."
A cukor iránt ugyanolyan függőség alakul ki, mint a többi kábítószer, illetve a függőséget kialakító anyagok, azaz a cigaretta, a feketekávé és az alkohol iránt. Ezzel magyarázható, hogy oly nehezen tudjuk elfogadni: baj lehet a cukorral.
A cukornak igen erős hatása van kedélyállapotunkra, teljesítőképességünkre.
A Cukorblues azt a nagyon sokak által ismert jelenséget írja le, hogy az éveken át tartó cukorfogyasztás következtében határozottan romlik teljesítményünk, koncentrálóképességünk, szellemi frissességünk, reakcióidőnk. Egy körültekintő amerikai felmérés szerint az amerikai lakosság több mint 50 százaléka szenved cukorbluesban.
Gloria Swanson, az amerikai némafilmek koronázatlan királynője híres volt kortalan szépségéről és reformtáplálkozásáról. A Cukorblues bevezetőjében William Dufty leírja első találkozását a filmcsillaggal, aki kedvesen figyelmeztette, amikor feketekávéját egy szem kockacukorral akarta édesíteni: "Előttem ehet bárki akár darált üveget is, a szemem se rebben. Vegye csak el... egye meg a fehér cukrot, és legyen csak öngyilkos. ... ezt mindenkinek magának kell megértenie, mégpedig a saját kárán." Dufty megtanulta a saját kárán, megírta a Cukorbluest, és feleségül vette Miss Swansont, akinek így a hatodik férje lett. És Gloria Swanson iránti tiszteletből azontúl hatodik William Duftynak nevezte magát.

A civilizációs betegségek kialakulásában az izolált szénhidrátok, azaz a finomított cukor és a finomított liszt játssza a főszerepet.
Mai betegségeink kétharmada táplálkozás okozta civilizációs betegség, azaz gyakorlatilag valamennyi nyavalyánk kialakulásában ludas a cukor. Ezen az édesítőszeren nemcsak a hófehér kristálycukor értendő, hanem valamennyi iparilag előállított cukorféleség is, azaz a szőlő-, a gyümölcs-, a tej-, a krumpli- és a barnacukor is.
A mesterséges édesítőszerek számos diétás élelmiszerbe kerültek be az utóbbi évtizedekben mint egészségesebb, fogyókúrás cukorhelyettesítők. Pedig legelső képviselőjükről, a szacharinról már csaknem száz éve kiderült, hogy súlyosan károsítja az egészséget, mi több, még csak nem is járul hozzá a fogyáshoz.
Amerikában hetven évig tartott, amíg hivatalosan is elismerték, hogy a szacharin rákkeltő. Ma a diabetikus, szacharintartalmú élelmiszerekre minden esetben rá kell írni, hogy megtalálható bennük ez a szer. Ám a többi mesterséges édesítőszer sem sokkal egészségesebb.
Az acesulfam K elnevezésű, Sunett fantázianéven forgalmazott szert amerikai környezetvédők még a szacharinnál is veszélyesebbnek tartják, az aspartam (NutraSweet) fejfájást, depressziót, szédülést, sőt pánikrohamokat, epilepsziás rohamokat is okozhat.
Gyermekeknek és kismamáknak semmiképpen sem ajánlott.
Németországban a szacharin a háziállat-rendelet szerint sertéseknek engedélyezett hizlalószer, és "az étvágygerjesztő rovatban található", írja Hans-Ulrich Grimm a hazug levesekről szóló könyvében, merthogy nem csak a levesek hazudnak.
Az Amerikai Ráktársaság 80 ezer hölgyet átfogó vizsgálata úgy találta, hogy azok, akik édesítőszert használtak, jobban híztak, mint akik cukrot fogyasztottak.
Aki pedig ezt a keserű igazságot mégis meg akarja valamivel édesíteni, annak marad a méz, az egyetlen természetes, évezredek óta alkalmazott édesítőszer. Létezik persze műméz, mint ahogy mézaroma is.
Tehát szemfülesnek kell lennünk, és az apró betűs feliratot még a méz csomagolásán is el kell olvasnunk.
Végső esetben a bioméz után kell nyúlnunk, amelynek minőségét és tisztaságát szavatolja a termelő számára kiállított minőségi tanúsítvány. Mézzel minden elkészíthető a süteményektől a kakaóig, a pudingtól a gyümölcslevesig. És mézből nem tudunk hatvan kilót elfogyasztani egy évben, de nem is akarunk, mivel a cukorfogyasztás abbahagyása után édességigényünk annyira csökken, hogy alig marad édesítenivalónk.

Számtalan néprajzi leírás igazolja ezt, továbbá azt a tényt, hogy a múlt emberei jó egészségben élték le hosszú életüket, és nálunk lényegesen nagyobb munkabíró képességgel rendelkeztek.